Magnézium pótlás fontos

     Talán mostanság lett a legfontosabb a magnézium pótlás.

     A magnézium pótlás fontos, mert az alap ásványi anyagok egyike. A kalcium mellett a második legfontosabb, amire szükség van a szervezet működésében. A két elem egymást segítve épül be és használódik a csontok, az idegrendszer és izmok területén. A magnéziumhiány nem jó, mert több száz enzimnek alapköve. Testünk nagyon sok, parányi vegyi üzemet tart fent azért, hogy előállítsa azokat a savakat és lúgokat, amikre a működésük folyamán szüksége van.

    Természetes forrás a növényekből nyerhető. A földben egyre kevesebb magnézium van így a növényekben is. Külön pótolni kellene tápoldatban vagy elégetett növények hamuját szétszórni, hogy elegendő legyen a földben. Így a haszonnövényeink feltudják használni és fogyasztásukkor magunk is. Ahhoz, hogy ne szenvedjünk magnéziumhiányban más állapotban is ki kell egészíteni azt nap mint nap. Ezt étel kiegészítővel, vagy fürdőhelyeken, a bőrön keresztül lehetséges. A D vitaminról se felejtkezzen meg, hisz segít a felszívódásban.

    A magnézium hiányról mikor beszélünk?

Idegeskedés és stressz hétről hétre, gyengül a strapabíró képessége, étvágytalan lesz. Változik a személyisége melankolikus és depressziós tüneteket vesznek észre mások önön. Izomgörcsök jelentkeznek ami fejfájással párosulhat. A végtagjai óhatatlanul kényszeresen mozognak, rángatózik (jár keze-lába). Rosszul alszik, mert a szénhidrát- és zsír-anyagcseréje megváltozott és súlygyarapodása is jelentkezhet. Megemelkedett vérnyomás, az erei összeszűkültek és rugalmasságát veszítette, visszerek alakultak ki a térdhajlatban. A vérkép vizsgálatból kiderül, hogy magasabb lett a vércukor szintje, emelkedett a koleszterin értéke. Szívritmus zavarok amit ön is észrevehet a rendszertelenül jelentkező, hirtelen ok nélküli szapora szívverés formájában. Izomgörcs a szívben, az az infarktusa volt. A fenti esetekben mindig a magnézium hiányára vezethető  az állapot.

   A magnézium pótlás rendben legyen mit lehet tenni?

     Be kell illeszteni a napi étkezésbe több olyan ételt aminek a magnézium tartalma van. Előnybe kell azokat a növényeket részesíteni ahol az átlagnál is magasabb az Mg.

  • Ilyenek például a gabona félék: búza, rozs, árpa, köles, hajdina, len mag.
  • Zöldségféle: spenót, kelbimbó, brokkoli, avokádó, stb. Minél zöldebb, annál jobb.
  • Diófélék, olajos magvak, tök mag, napraforgó mag, dió, tonhal, tőkehal, gyümölcsök.

Meglehetősen macerás naponta úgy enni, hogy a magnézium kiegészítés megfelelő legyen. Nézni, hogy mi tartalmaz és mennyit, azonkívül nyersen ehető vagy főzni kell. Felmerül a kérdés, hogy alternatív megoldás létezik? Igen a rövid válasz.

      Kipótolni a magnézium ásványi szintet.

Talán az egyszerűség az ami rejlik az étrend kiegészítőkben. A Coral Club több olyan terméket is kínál ahol a magnézium pótlást könnyen megoldhatja.

Magnézium pótlás

Ahhoz, hogy megtudja vásárolni a Coral Club termékeit regisztrálni kell. Ez után új kapuk nyílnak meg Ön előtt. Úgy mint kedvezmény minden termékre (kb 130), rendszeres havonta más-más termékekre vonatkozó akció. Személyes fiók és nem utolsó sorban az Ön invitálására érkező vásárlások utáni jutalom.

Ha szeretnél többet megtudni a Cora Club-ról kattins ide

Jó egészséget.

Késsel villával ássuk meg a sírunkat. részletekért katt.

Megoszthatod bárkivel, ha tetszett. Az ikonok segítenek ebben.

D vitamin

A D vitamin hiánya könnyen pótolható.

A D vitamin egy hormon, ami vitaminként hat a szervezetben. A génállományra 10%-ban van hatással, ez majdnem 3.000 gén. befolyással van gyulladásos betegségre, 2-es diabéteszre és fertőző légúti megbetegedésekre is. A influenza tulajdonképp hiányából ered mondja ezt Dr John Cannell (D vitamin szövetség alapítója). Főleg gyerekeknél 50%-ban csökkenti a rizikófaktort. Kimutatták 2010-ben a megvizsgált 430 gyereknél milyen fogékony az influenzára ebben a tekintetben.

“Az Amerikai férfiak 30%-a hiányos, még a déli államokban is. Több mint a fele az optimális állapot alatti szintje van. Az idősebeknél 95% hiányos. Orvosilag fel nem ismert terület a D vitamin hiány.” Michael F. Hollck Professzor Bostoni Egyetem. Itthon Magyarországon is hasonló eredmény lehetséges. Remélem egyre több orvos veszi ezt figyelemben. És had maradjak tovább a férfiaknál, had legyek kissé elfogult. A prosztata és annak megnagyobbodása is hiányhoz tartozhat. Helytelen étkezés, zsíros egyoldalú, tartalmatlan ételek növelik a pocakot. Kimutatták, hogy a has átmérője arányos a D vitamin szinttel. Több D-6 kevesebb hasi zsír.

A nemzőképesség férfiaknál függ a D vitamintól. A spermium életképessége, minősége és sűrűsége is összefügg eme anyagtól. A nőknél ez a folsav. A terhesség első 12 hetében ez még fontosabb. Ha ön utódokat szeretne, akkor emelje meg a zsírszövetében található D vitamin szintjét és mennyen napozni.

        A D vitamin mechanizmusa így működik.

Töltse fel kúrában a D vitamin készletét majd napozzon legalább napi 20 percet. Érje a nap a kezeit és az arcát. Legjobb akkor ha tevékenykedik, kertészkedik, sétál vagy dolgozik és aktiválja a feltöltött készletét. A jó beesési szög az 50 fokos, ezt hívják Azimoth szögnek. A vízszintes és a függőleges közt majdnem félúton van, csak egy kicsivel felette. Ne legyen a napon nyári időszakban 11 és 15 óra között mert akkor káros, erő UV sugárzást kaphat a bőre. Csak legyen elegendő szintje, amit a vérben lehet mérni. A nincsen nem lehet aktiválni.

      Befolyással van a D 3-6 a fogyásra.

A D vitamin receptorok a zsírszövetben vannak jelen. Ennek hiánya azt mondja a szervezetnek, hogy raktározzon. Így lesz mennyiségileg elég a testnek. Ha van elég sűrűsége akkor égetni fogja a test még akkor is ha nem dolgoztatja, alváskor.Így a teljes test tömege csökkenni fog.
Az idős embereknél a hiány fokozottabb. Nagyobb arányban fordul elő a depresszió a rossz életkedv a negatív szemlélet, feledékenység. Még a demencia és a rossz idegrendszeri állapot is köthető a vitamin hiányára.

D vitamin tartalmazó termékek.

D vitamin tartalmazó termékek a Coral Club kínálatából.

Pótolni lehet, klorofillt tartalmazó sötétzöld növényekből és a nap érlelte gyümölcsökből. Csak egyet emelek ki, zabfű. A megoldást a hal ételek adják. Napi szinten kell fogyasztani különböző halakat és főleg annak a májat. A csukamáj a népi mondás is azt mutatja, hogy tartalmazza a D 3-6-ot. Lehet kapni nagyon sok étrend-kiegészítőt és talán a legjobb a D vitamin pótlására ez a megoldás.

  A D vitamin miben segít?

  • Jelentősen fokozza a kalcium felszívódást, hozzájárul a csontszövet és a fogak ásványi anyagokkal való feltöltéséhez.
  • Biztosítja a gyermek növekedését és fejlődését, javítják a látás élességét és a szervezet ellenálló képességét a különféle fertőzésekkel szemben.
  • Hozzájárulnak a csontszövet felépüléséhez, megelőzik az angolkórt és a csontritkulást.
  • Szükséges a porcszövet éréséhez, serkenti a protein szintézist és az ATP termelést az izomszövetben.
  • Koleszterinnel vegyülve megelőzi a koleszterin reverz transzportját a vérben, így annak aktívabb kiürítéséhez vezet.

Egyet jegyezzen meg. A szervezetben van D vitamin amit a vérben ki lehet mutatni, csak nem mindegy milyen szintje van. Ha alacsony nyavalyák jöhetnek, ha normál vagy elfogatható a szint az jó. De a hiányát senki nem tudja megállapítani saját magának. Ezért időnként kúraszerűen pótolja a szintjét az nem árthat meg.

Ha szeretnél többet megtudni a Cora Club-ról kattins ide

A C vitaminról.

Jó egészséget.

Az oldal a hivatalos Coral Club weboldalról átvett anyagot használ fel.

Megoszthatod bárkivel, ha tetszett. Az ikonok segítenek ebben.